Mindannyiunknak kötelező részt venni valamilyen alap oktatásban. Valaki már túl van rajta, valaki még el sem kezdte. Én jelenleg végzős vagyok egy vidéki gimnáziumban. Ezeknek az éveknek gigászi a jelentősége a későbbiekre vonatkozóan. Születnek örök barátságok, első szerelmek, de most nem ezekről szeretnék mesélni. Hanem a példákról, és a példák példáiról.
Az iskolában a példa értékű személy a tanár. Ezt gondolom mindenki tudja. De egy tanári diplomától senkiből sem lesz követendő minta. Bármilyen gonddal néz szembe egy kis diák, azonnal tudnak segíteni, legalábbis beszélni róla. Ennek a hasznosságát most inkább hagyjuk. Ahova ki szeretnék lyukadni az az, hogy az összes tanár remekül tud példákat mondani, hogy hogyan kéne normálisan élni, de amint kicsengettnek, már ők sem hiszik el amit mondtak. Remekül tudnak beszélni például a káros-szenvedélyek hatásairól, mégis dohányzik a legtöbb tanárom. Osztálykiránduláson osztályfőnöki intő járt annak, akit rajtakaptak, de a kísérő tanárok meg előttünk szívtak. Én nem dohányzom, és ellenzem ezt az egész füstölést. Szóvá is tettem mikor megint rágyújtottak, de akkor megint jött a tanári okoskodás, hogy őt ez nem érdekli és ez amúgy sem az én dolgom, pedig rám fújta a füstöt. Ugyanígy az alkohol fogyasztás. A tanárok ittak egy doboz sört, mert az nekik úgysem árt meg. Osztálytársaimnak meg be kellett zárkózni a szobába, hogy leihassák magukat. Engem ebből kihagytak, mert nem iszom.
Aztán ott vannak a "népbetegségek". A bulémia és az anorexia. Több osztályfőnöki órán keresztül tartott az ész osztás, de semmi sem lett belőle. Egyébként pár ilyen prezentációs elméleti oktatástól minden tanár megnyugtatja a lelkét, hogy ha netán bármi történne, akkor az nem az ő felelőssége. De igenis az! Alapvető probléma, hogy harmincvalahány főt egyszerre kezelnek. Még nem találkoztam olyan osztályfőnökkel, aki óra után odament volna egy diákjához is, hogy segítsen neki. Pedig igazán erre lenne szükség. Ha órán bárki nyíltan felvállalja a gondjait, kételyeit akkor rögtön rászáll pár hülye és elkezdik cikizni. A többi meg csak követi a tömeget, és végül csak rosszabb lesz a helyzet. Pedig az első lépés megvolt, de nem a megfelelő környezetben. A bulémiára és az anorexiára visszatérve, az összes tanár elmondta az általános szövegkönyvet, hogy így kell enni, meg úgy nem kell hánytatni magad. De abba senki sem gondolt bele, hogy ezeknek a betegségeknek komoly lelki okai vannak. Habár mindenki kitér az esetleges válaszadástól, vagy csak egyszerűen letagadja, de ez szerintem érthető. Hasonló helyzetben én is megtettem. A sok menőjenő között senki sem fogja felvállalni, ezért lenne fontos, hogy a tanárok valamilyen mértékben személyes kapcsolatot is kialakítsanak a diáksággal, és persze az, hogy amit neki elmondtak az következő órán ne legyen példa, mert biztos lesz olyan aki megkeresi, hogy ki is mondhatta. Akár megtalálja, akár nem de akkor is feleslegesen kelti a feszültséget azokban, akik okkal rejtegetik a gondjaikat. Szóval csak még egy lapát a tűzre. Ez a személyes kapcsolat pedig nem abból áll, hogy a mindenkori osztályfőnök felajánlja az első osztályfőnöki órán, hogy hozzá bármivel lehet fordulni. Szerintem arra sem volt túl sok példa, hogy valaki élt volna ezzel a lehetőséggel, mert ugye a tanár is rohan, a diákság is rohan, és a folyosón egyébként is a falnak is füle van. A tanárnak is van szája, és ha már éveken keresztül tanult mindenféle pedagógiai és szociális okosságokról, akkor miért nem alkalmazza?
Összefoglalva a tanár csak addig mutat példát, amíg megnyugtatja magát, hogy nem ő lesz a felelős. S csak addig foglalkozik a diáksággal, amíg ki nem csengetnek. Pedig egy kis odafigyeléssel építhetné a fiatalság önbizalmát, segíthetne a lányoknak elfogadni magukat, ezzel is megelőzve azt, hogy egy 30 kilós lányt infúzióról kelljen táplálni. Persze nem csak a tanárnak kell odafigyelnie az ifjúságra, de a tanárokat valamilyen szinten ezért is fizetik.
Persze a legfontosabb, hogy ha a tanár nem a diákok előtt hódol káros szenvedélyeinek, és próbál odafigyelni másokra. Akkor a fiatalok a dohányzást nem fogják természetesnek venni, mert nem azt látták. Ha valaki átéli, hogy egy kis odafigyelés mekkora segítséget jelentett neki, akkor ő is ezt fogja tenni.
White Hawk
